Cikk megosztása:

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Egy kép története lépésekben, a meglátott témától a végeredményig.

Egy kép ott kezdődik, hogy azt az ember szeme meglátja, majd belelát valamilyen témát. Lehet az egy szép hangulatos kompozíció, esetleg ha az ember agya még el is játszik egy meglátott témával egy simán elkészült képnél akár még több is kijöhet.

Nem volt ez másképp a fenti kép esetében sem, megláttam egy tárgyat, eszembe jutott róla egy forma, lefotóztam, és szabadjára engedtem a fantáziám, hogy amit megláttam benne azt meg is valósítsam.

Nem mondom, ehhez azért kellett egy két trükk és módszer, de a végeredmény az lett amit látni szerettem volna.

A kompozíció az alábbi témából indult ki, megláttam kávézás közben a pohár fülét amivel azonnal eljátszott az agyam:

Lefotóztam a poharat, majd vágtam annyira, hogy felül és alul is szűkebb legyen, valamint, hogy a füle középen rajta maradjon a képen. de közel kerüljön a kép széléhez.

Ezután betöltöttem, a Mirrorlab applikációba, és ráhúztam egy tükrözést, és beigazítottam úgy, hogy a fül belső részei összeérjenek, de a pohár viszont eltűnjön:

Ezután a kapott képet betöltöttem egy másik alkalmazásba, a Sketch Camera-ba, amivel ráhúztam egy festmény szerű bőrt:

Majd a végén pedig a már jól megszokott Snapseed-el a kép színvilágát beállítottam, és levágtam a fölösleges részeket: